Egy szegény embernek vót egy szürke lova, avval kereste a családjának a mindennapit. Telt-múlt az idő, egyszer csak nagyon elfáradt az a szürke ló magába.
– Jaj, édes gazdám, má egyedül nem soká birom a szántást meg a nagy kocsit. Mér nem veszel mellém párt?
– Jaj, drága lovam, vennék én, de mikor olyan szegény vagyok. Belőled élőnk: amit veled szántogatok meg fuvarozgatok.
– Hallod-e, édes gazdám, akkor engedjé el, hadd szerezzem meg a páromnak valót!
– Jó van, édes lovam, elengedlek.
Szaladt nagy boldogan a szegény ló árkon-bokron, szántásokon keresztű, be egyenesen a nagy erdőbe. Ott meg lelt egy nagy farkaslyukat. Ahogy szaglászott, gondolja:
– Ebbe vannak is.
A farkát belógatta a lyukon. Bent vót éppen a farkascsalád: az apafarkas, az anyafarkas meg a két külyök. Azt mondja az egyik farkasgyerek:
– Édesapám, kimegyek egy kicsit büssengeznyi.
– Eredj, fiam!
Menne ám a gyerek, de visszaszalad.
– Édesapám, nagy hó esett, nem lehet kimenni a lyukon!
– Ne bolondozz, gyerekem! Aratásba?
– Gyöjjön, gyöjjön, édesapám, nagy hó van!
Ment az öreg farkas. Hőj, mindjárt észrevette, hogy egy szürke ló fekszik a lyukná. De nem gondolta vóna álmába se, hogy az élő ló. Mondja a feleséginek:
– Asszony, lópecsenyét eszőnk!
Hőj, örűtek. De hogy húzzák be a házokba? Ezt is kigondolta az apafarkas.
– Majd a farkunkot hozzáhurkolom a lónak a farkáho.
Mingyjár hurkolgatta is. Először a feleségiét, utána a két külykiét, legvégül a magaét.
– No, most!!! . . . Húzzuk!
A ló erre felugrott, vágtatott haza. A két hátsó patás lábával agyonrugdosta a farkasokat, mire hazaért.
– No, édes gazdám, nyúzd meg! Az áráé majdcsak adnak nekem egy társat!
Örült a szegény ember.
– Gyertek, asszony, segíjjetek nyúzni a sok farkast! Megnyúzták.
A szegény ember elvitte a bőrt a vásárra, és adtak is érte egy szép lovat. Azóta a párjával húzza a kocsit, az ekét a szürke ló. Még most is élnek a gazdájával, ha élnek.
Nagy Zoltán -Nagy Ilona
Az ikertündérek – Akadémia Kiadó
Budapest – 1990
