A táltos ökör

Volt egyszer, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak volt egy fia. A szegény embernek a felesége meghalt, és ő egy másik asszonyt vett feleségül. Annak az asszonynak meg volt öt lánya. A legkisebb lánynak három szeme volt, a második lánynak négy szeme volt, a harmadiknak öt, a negyediknek hat, az ötödiknek pedig hét: egy leghátul, a nyakcsigolyáján volt.

Volt a szegény embernek két ökröcskéje. A csás ökröt, a jobb oldalit, Szilajnak hívták. A fiú mindennap kiűzte az ökröket a legelőre. Tarisznyába való ételül a mostohaanyja folyton korpából sütött neki kenyeret. A fiú mindig azt ette, korpakenyeret. A csás ökör megsajnálta a fiút, megszólította:

– Édes jó gazdám, te csak korpakenyérrel élsz! Van nekem a jobb szarvamban elég eleség, csak ügyelj magadra. Húzd ki a jobb szarvamat, s amit akarsz, azt egyél belőle.

A fiú kihúzta az ökörnek a jobb szarvát, és mindjárt megterült egy asztal magától. A fiú evett-ivott. Aztán visszadugta az ökörnek a szarvát.

Így folyt napról napra, s a fiú mind kövérebb lett, mind jobb színben volt. A mostohaanyja elcsodálkozott, hogy a mostohafia a korpától milyen jó színben van. Azt számította, hogy elküldi a legkisebb leányát, lesse ki a fiút, hogy mit eszik.

A legény kiment, enni adott az ökröknek. Az ökör táltos volt, már tudta, hogy másnap mi történik. Megmondta a fiúnak:

– Vigyázz, holnap a háromszemű lány jön velünk. Addig játsszál vele, míg el nem alszik. De vizsgáld meg jól a szemeit, hogy mindegyik szemével elaludjék, mert különben meglátja, hogy te honnét eszel, s jaj lesz neked.

A fiú úgy csinált. Addig játszadozott a lánnyal, míg a lány el nem aludt, s mindegyik szeme be nem volt hunyva. Akkor kihúzta az ökör szarvát, evett jól, s megint visszadugta a szarvat a helyére. Hazamentek este, kérdezte mindjárt az anya suttyomban a lányától:

– Evett-e valamit?

– Nem egyebet korpakenyérnél – mondta a lány.

Elküldte a mostoha másnap a fiúval a négyszeműt, lesse ki az, hogy a fiú mit eszik. De az ökör megint csak mondta a fiúnak, hogy vigyázzon, és játsszon megint, míg a lány el nem alszik mind a négy szemével.

A fiú úgy is csinált. Addig játszott, míg a lány egészen el nem aludt. Megvizsgálta, s mikor elaludt, kihúzta az ökör szarvát, evett-ivott, és megint visszadugta. Este hazamentek, kérdezte az anya a lányát, hogy mit látott. Az sem tudott mondani semmit.

Másnap a mostoha elküldte az ötszeműt. De az ökör megint megmondta a fiúnak, hogy mi lesz. Játsszék vele, míg mind az öt szeme el nem alszik a lánynak.

A fiú úgy is csinált. Addig játszott a lánnyal, míg az el nem aludt. Evett-ivott jól, aztán visszadugta az ökör szarvát. Hazamentek este, s a lány azt mondta az anyjának, hogy nem látott egyebet, csak korpakenyeret.

Másnap úgy határozott az asszony, hogy elküldi a hatszeműt. Erősen ráparancsolt, hogy ügyeljen, mit csinál a fiú. Az is csak úgy járt, mint a többi. Este az anyja jól elverte, mert hogy ő se látott semmit.

Azt határozták most, hogy menjen el a hétszemű lány. De az ökör megint megmondta a legénynek, hogy ügyeljen magára. Az ökör sírva mondta el:

– Avval a hétszeművel addig játsszál, míg mind a hét szemével nem alszik el, mert ha nem, pórul járunk!

És addig játszott a fiú, míg a lány el nem aludt. Megvizsgálta a szemeit. De egyet a nyakcsigolyáján nem látott meg. Avval nem aludt el a lány. Meglátta, hogy a fiú kihúzta az ökörnek a szarvát, s evett-ivott.

Este megmondta az anyjának, hogy a fiú miért van olyan jó színben, s miért olyan vidor.

– Olyan ételeket eszik, hogy még a bárók sem különbet, a Szilajnak a szarvából!

Az asszony most már tudta, mit csináljon. Betegnek tettette magát, s azt mondta a férjének, hogy addig nem gyógyul meg, míg a Szilajnak a húsából nem ehetik.

Nagy nehezen ráadta magát az ember, hogy az ökröt vágják le. Az ökör sírva panaszkodott a fiúnak, hogy mit terveznek vele.

– Tudd meg, édes fiam, engem holnap levágnak! Hanem ügyelj, mert mi ketten el fogunk szökni. Holnap, mikor visznek majd levágni, kérjed meg édesapádat, hogy te vezess engem a vágóhídra. És mikor én letérdepelek, te ugorj a szarvam közé.

Másnap vitték az ökröt levágni. A fiú, mikor az ökör letérdelt, felszökött a szarva közé. Az ökör többé nem ment a földön, hanem felemelkedett a levegőbe. Elrepült a fiúval, és a többi faképnél maradt.

Mentek az ökörrel, sokáig repültek, és elértek nagy idő múlva egy szép rézerdőhöz. Leszálltak. A fiú megkívánta a szép rézvirágokat, mondta az ökörnek, hogy leszakít egyet, s a kalapja mellé tűzi. Leszakított egyet, s a kalapja mellé tűzte. Az ökör azt mondta:

– Édes fiam, miért nem hagyod békén? Ezért nekem mindjárt megint kell szenvednem.

Mikor kiértek a rézerdőből, előállott egy nagy farkas.

– Hó, megálljatok! Miért bántottátok az én rézerdőmet? Most, Szilaj ökör, meg kell küzdened velem.

– Nem bánom – mondta a Szilaj ökör -, küzdjünk hát egyet.

Megküzdöttek, s a harmadik öklelésnél Szilaj ökör úgy felkapta a farkast, hogy három ölre vetette a levegőben. Mire a farkas visszaesett a földre, nyaka-lába ki volt törve, nem bírt többet mozdulni. Mondta az ökör a fiúnak:

– Látod, egykönnyen martalékul eshettem volna a farkasnak. Ne próbálj hát az erdőből szakítani.

Mentek, mendegéltek, sokáig mentek, míg végre elértek egy szép ezüsterdőbe. Az erdő nagyon szép volt, ezüstlombbal, virágokkal volt teljes. A fiú rimánkodni kezdett az ökörnek, hogy ő mégiscsak szakít egy virágot innét is. Az ökör eleget kérte, hogy ne szakítson, mert azért neki meg kell küzdenie. De addig rimánkodott a fiú, míg végül az ökör megengedte, hogy szakasszon egy ezüstvirágot az erdőből.

Mentek tovább, kiértek az erdő szélére. Mikor kiértek, előáll egy oroszlán.

– Szilaj ökör, mi csengett az erdőn? Valamit hallottam, bántottátok az ezüsterdőm!

Megküzdtek az oroszlánnal. Ezt Szilaj ökör úgy megöklelte, hogy a szarvai keresztülmentek az oroszlán oldalán. Mégis, az oroszlán valahogy a jobb fülét leharapta az ökörnek.

– No – mondja az ökör a fiúnak -, látod, most már jegyes vagyok. De harmadszor ne próbáld, mert akkor életemet veszítem.

Mentek, mendegéltek tovább, nemsokára elértek egy tiszta aranyerdőt. Az erdő szép aranyvirággal volt tele. A fiú rimánkodni kezdett, hogy ő mégiscsak szakít egy aranyvirágot. Az ökör sírva kérte a fiút:

– Ne szakíts, mert ennek az erdőnek már nemcsak egy őre van.

De a fiú nem fogadott szót, mégiscsak szakított egy virágot. Az ökör megrántotta a fejét:

– Látom már előre, hogy végem lesz. Hanem ha megküzdöm a kis nyúllal, a jobb szarvam majd leesik messzi tőlem; ügyelj, és vedd fel. Dugd el rögtön a zsebkendődbe, ott lesz neked étel elég.

No hát, ahogy az erdő szélére érnek, előállít egy tigris, egy háromfejű sárkány és egy kis fekete nyúl. A sárkány beszélt mint gazda:

– No, Szilaj ökör, most akár add meg magad, rabszolgánk leszel, míg élsz, a fiúval együtt, akár pedig egymás után mind a hármunkkal meg kell küzdened. Miért bántottátok az aranyerdőt?

A fiú búsulni kezdett. Sírt nagyon, hogy az ökör elpusztul, de az ökör azt mondta:

– Ne sírj, ez még nem az utolsó, evvel megbirkózhatom.

Másnap délben megverekedtek, és az ökör a tigris nyakát keresztülöklelte egészen. Avval elment legelni, s azt mondta a fiúnak:

– Ha valaki keresni fog, mondjad, hogy holnap délben itt leszek; ha pedig késztet, fújjad a furulyát, s itt leszek mindjárt.

Jön a kis fekete nyúl, azt kérdi a fiútól: hol a Szilaj ökör? A fiú megfújta a furulyát, de még igazi vígan, táncnótára. Azt mondja a kis fekete nyúl:

– Hagyj békét a furulyának! Csak azt mondd meg a Szilaj ökörnek, hogy holnap délben velem verekedjék meg: ez a háromfejű sárkánynak, az erdő királyának a parancsa.

Előjött az ökör, s kérdi a fiútól:

– Miért fújtad olyan táncnótára a furulyát?

– Hogyne fújnám, mikor idejött egy kis fekete nyúl, s azt mondta hogy vele kell megküzdened.

– Az teszi el az én fejem!

Így is lett. Mikor a küzdéshez fölálltak, a kis nyúl csak forgott egyre ott az ökör körül, míg végre bebújt az ökör hasa alá. Úgy feldobta az ökröt, hogy mindjárt kétfelé hasadt, s a jobb szarva két-három ölnyire szökött el tőle.

A fiú felvette a szarvat, a zsebkendőjébe tette, s ment tovább nagy búsan, egyedül. Elért egy szép rétre. Ott egy forrás felett leült, kihúzta a szarvat, evett-ivott, lefeküdt s elaludt. Mikor felébredt, látja, hogy az egész rét tele van nyájakkal. Búsulni kezdett, hogy hogyan tudja majd visszaűzni azt a tenger nyájat a Szilaj ökör szarvába, mert azok mind onnét jöttek ki; de nem bírta eltalálni.

Hát jött egy öregasszony, és az egy valóságos boszorkány volt. Látja a fiút, hogy búslakodik. Könnyen kiszedte a fiúból, hogy mi van a dologban:

– Én nem tudom ezt a sok csordát beűzni a szarvba.

– Ha csak az a baj – mondja a boszorkány -, az nem nagy baj. Én beűzöm, nem is nagy a fizetség. Csak arra esküdj meg, hogy soha meg nem házasodol.

A fiú nagy nehezen megesküdött, és az öregasszony egy hoppra elővette a mesterségét, és beűzte a sok csordát. A fiú elbúcsúzott az öregasszonytól, és ment tovább.

Nemsokára elért a fiú egy malomba, szállást kért. A molnárnak volt egy igen szép lánya. A fiú megszerette a lányt, a lány is a fiút. A lány még inkább, mint a fiú; kérte hát, hogy vegye el őt feleségül. De a legény megmondta, hogy neki milyen esküje van, hogy sohasem házasodhat meg.

– Ha csak az a baj – mondta a molnárlány -, segítek én azon. Légy bátor, mert semmi bajod nem lesz!

Erre összekelt a lánnyal, megesküdtek.

Mikor eltelt a vendégség, lefeküdt az egész ház népe. De a menyecske feltett az asztalra egy kenyeret és egy korsó vizet. A vaskanalat meg a seprűt pedig felállította a nyelére az ajtó mellé. A számítás jó volt, mert éjfélkor jött a boszorkány.

Kiáltja a seprűnek:

– Nyisd ki, seprű, az ajtót!

Mondja a seprű:

– Nem lehet, mert a fejemen állok.

Kiáltja a vaskanálnak:

– Vaskanál, nyisd ki az ajtót!

– Én sem tehetem, mert a fejemen állok!

Kiáltja a boszorkány a házba:

– Gyere ki, esküszegő, mert úgyis véged lesz!

Erre megfelelt a kenyér:

– Hej, te kutya boszorkány, te nem engedheted meg, amit én megengedek? Engemet elvetnek, megnövök, azután lekaszálnak, azután megcsépelnek, megőrölnek, vízzel összegyúrnak, megsütnek, azután megesznek. Ennyit kínt én mind kiállok, s megbocsátok.

– Ejnye teremtette! – kiáltott a boszorkány. – Itt nagyobb boszorkány van nálamnál!

Úgy megharagudott a boszorkány, hogy rögtön kettéhasadt.

A fiatalok pedig még ma is élnek, ha meg nem haltak.

 

Illyés Gyula
Hetvenhét magyar népmese – Móra Ferenc könyvkiadó
Budapest – 1974

Hírek és Aktuálisok

Még több hír

Állataink

Még több eladó állat

Bárányok

Állatparkunk a cikta, cigája, gyimesi racka és a hortobágyi racka juh tenyésztésével és fajf...

Parlagi kecske

Általában egyszínűek, fehérek, vörösek, feketék, testükön egyenletesen hosszú szőrrel bo...

ELÉRHETŐSÉG ÉS VENDÉGLÁTÁS

HORTOBÁGY PUSZTAI ÁLLATPARK www.pusztaiallatpark.hu

Tel.: +36-30-6212160

E-mail: konyhaspista@gmail.com Cím: 4071 Hortobágy, Tornyi domb 1. GPS koordináták: 47.580303 / 21.139087

2020.február 22. Ünnepelje velünk és állatainkkal a farsangot a Pusztai Állatparkban. A rendezvény a Pusztai Állatparki belépőjegy megvásárlásával látogatható. Bővebb információ: 06/52701-037...

Tisztelt Látogatóink! Az Állatpark újra megnyitotta kapuit, Várjuk önöket szeretettel! A belépőjegy vásárlásánál az épületben a maszk használata kötelező....